Őri András

Az első megfőzött ételről szóló anekdoták általában vicces-borzasztó történetek. Az unokaöcsém például egy konzervvel, talán sólet, élt át iszonyú dolgokat. Nekem a szétrobbant ételnél kevésbé akció dús élmény jutott, de azért humor ebben is van.

A múltkor az első választási élményeimről írtam, ez a sztori valahol következik is abból. A kilencvenes évek elején járunk, én még az általános iskola felsőt nyúzom. Anyu már aktív szakszervezeti tag és valami flamand dotálású program keretében kiutaznak páran tanulmányútra Belgiumba. Mi ketten maradunk napokig Apuval otthon.

Azt kell tudni a sztorihoz, hogy Apu sosem tudott főzni. Tisztában volt ezzel és nem is emlékszem, hogy bármikor próbálkozott volna a jelenlétemben ilyesmivel, leszámítva ezt a bizonyos hetet, amikor valami megcsípte és úgy érezte, hogy a reggeli tejeskávémat ugyanúgy meg kell kapnom, mint amikor Anyu otthon van.

Az első reggelen mondta, hogy ott vár a kávé az asztalon, majd kavarjam fel. Leültem a székre és néztem a bögrében a kávét, fura sötétbarna izék úszkáltak a túlforralt tej tetején. A direktíva szerint megkavartam erősen, de nem igen változott a dolog. Gyanakodtam, de tettem vele egy próbát. Szörnyű volt.

Anyu nekem természetesen nem igazi kávéból készítette a reggeli italt, hanem valami instant koffeinmentesből. Valószínűleg ennek a folyamatnak volt a szemlélője korábban Apám is. De amikor ő látott neki, akkor fogalma sem volt az őrölt kávé és az instant közti különbségről, így kaptam én egy reménytelenül forró, a tetején finomra őrölt Omniával szórt tejet. Arra nem is emlékszem, hogy cukor volt-e benne.

Mindenesetre ez volt az a pillanat, amikor átvettem Aputól a konyhát.

Nem mintha én nagyobb spíler lettem volna, de annyi eszem volt, hogy valami egyszerűvel próbálkoztam elsőnek. Túrós tészta, nyami, mit lehet azon elcseszni? Tészta meg túró, tejfölt rá és kész.

Megvettem a tésztát, túrót, tejfölt a boltban, de volt bennem egy adag bizonytalanság. Biztos, ami biztos alapon megvártam míg Anyu felhívott minket, hogy minden rendben van-e és megérdeklődtem tőle, hogy előbb a túrót öntsem a forró vízbe vagy a tésztát. Gyorsan átadta a szakmai tudását a túrós tészta készítésről és ezen iránymutatások nyomán egész jól sikerült az első főzésem.
Igaz a tészta kissé túlfőtt, a szalonna viszont elfüstölt, de a túró és a tejföl elnyomott minden más nem kívánt ízt.

Ha jól emlékszem a hét további felében az iskolai büfében reggeliztem, délután pedig eljártunk az István-pincébe kajálni Apuval. De a főzés varázsa megcsapott és azóta egy csomó ételt már gond nélkül elkészítek, akár a túrós tésztát is!

Ha tetszett a blog csatlakozz a Facebook oldalamhoz is, ahol több hasonlót is találsz!

Régebben amikor valamilyen nagyobb választási esemény volt, országgyűlési vagy önkormányzati, de az izgalmasabb népszavazásoknál is, össze szoktunk ülni a barátainkkal és közösen figyeljük az élő közvetítést este. Ezek az eredménytől függetlenül is jó hangulatú összeröffenések voltak.

Aztán jöttek a gyerekek sorban itt is, ott is és ezek az események elmaradtak, mostanság kettesben nézzük a tévét a feleségemmel. Már amennyire nézzük, mert az elmúlt pár választási alkalommal a tévé műsorok teljesen értékelhetetlenek és élvezhetetlenek voltak. De üldögélünk, kezünkben az okos telefon vagy a laptop és figyeljük, hogy mi történik, miközben egyre beletörődőbben igyekszünk kapcsolgatni az egyenletesen alacsony színvonalú TV csatornák közt.
Nem rossz, de nem ugyanaz.

Az életben mindenből a legelső a legérdekesebb. Talán. Mindenesetre választási estéből számomra  az első 89-ben volt és ott nem sok szerepet kapott a tévé (legalábbis nekem), de nagyon jól szórakoztam, erre máig emlékszem.

A szüleim az első szabad választások idején az SzDSz aktivistái voltak, Pécsett Bretter Zoltánnak kampányoltak és ebből én se maradtam ki. Suli után kiszórtam a tankönyveket a szürke hátizsákomból, az előszobában álló szórólapok közül felkaptam egy kupacot és elindultam biciklivel a lakótelepen körbe-körbe a panelek közt. Megvolt, hogy melyik tömböket kell megszórni és én tisztességgel végig csöngettem minden lépcsőházat, bedobáltam a szórólapokat a postaládákba. Általában gond nélkül beengedtek, soha nem volt semmi baj.

Kilenc éves voltam akkor és az egészből igen keveset értettem. Emlékszem egy beszélgetésre, amikor Anyu szavaiból rájöttem, hogy az egyáltalán nem biztos, hogy a szadesz fog nyerni, sőt rezeg is léc rendesen. Na jó, de akkor mire van ez az egész? - kérdeztem én gyermeki ártatlansággal. Ekkor kaptam az első adag ismeretet a demokrácia, a parlamentáris változat működéséről.

Aztán eljött a választási este. Anyu az egész vasárnapot a szavazókörben töltötte, választási biztosként. Apuval mi ebéd után elmentünk megnézni a Fehér féreg búvóhelye (vagy valami hasonló) angol filmet és utána mentünk szavazni.
Este pár panelházzal kellett csak arrébb sétálnunk, ott volt a kerületi párt központ. Egy földszinti lepukkant panellakás, vágni lehetett a cigifüstöt. Mindenhol halomban álltak a papírok, szóróanyagok, plakátok. A halmok felett egy polcon fadobozos fekete-fehér tévé, amiben folyamatosan mentek a hírek. És mindenhol emberek. Rengetegen voltunk abban a kicsi lakásban, vörösbor, valami vacak pogácsa volt enni. De főleg a zsivaj maradt meg, ahogy a felnőttek latolgatták az esélyeket.

Az én szerepem a csendes szemlélőé maradt, úgy emlékszem, hogy nem is unatkoztam, de volt egy jó pillanatom. A vörösborokhoz alkalmazott dugóhúzó kinyúlt, becsődölt és a jövő pécsi politikai elitje abban a sanyarú helyzetben találta magát, hogy nem tud inni, vagy (és a szomorúságukat azóta megértéssel veszem) kénytelen dugós bort kortyolni. Ekkor került elő a remek bicskám, amit a nagyapáméktól kaptam a szülinapomra, természetesen dugóhúzóval is rendelkezett. Megmentettem az estét.

Csak, hogy minden tiszta legyen, a bicskát visszakaptam, ez még a magyar politika friss és ropogós hajnala volt, amikor még nem loptak.

Ha tetszett kövess a Facebookon is!

A vélemény olyan, mint a segglyuk, mindenkinek van, de senkit nem érdekel a másé - szögezi le egyik barátunk bon motja. Ilyen alapon persze teljesen hiábavaló minden vélemény újságírás, meg blogolás, de vannak objektív szempontok alapján eldönthető esetek is. Szerintem ilyen a budapesti olimpiai pályázat logója. Röviden: nem is olyan szörnyű.

Tudjuk a sztorit mindannyian, hogy elég ciki módon a pályázati határidőre el sem készült a logó. Ezt akkor tudatos döntésnek magyarázták és, ha már így alakult (akár igaz volt, akár nem) ez jelentős segítség is lehetett (volna) a budapesti logó kialakításánál.

Ha jól megnézzük, akkor mindhárom rivális város elég egyértelmű módon utal önmagára, az olimpiát, a sportot maximum a lendületes ábrák juttatják valamennyire az eszünkbe. Nekem egyébként mindhárom logó tetszik.

Elsőre legjobban nekem az olasz tetszett, a ronda kék betűszín ellenére, amin gyorsan változtatnék. Remekül megmutatja a helyszínt, a Colosseumról ugyan inkább a véráztatta mulatozás jut elsőre eszembe, mint a fair küzdelem, de valahol akár sportnak is tekinthetjük a dolgot. Benne van Róma, a nemzeti színek és jó ránézni az egészre.

Los Angeles egy pillanatra megállított, eltöprengtem rajta és ez szerintem egy jó dolog. Elég bátor a sárga-lila kombináció, főleg ilyen színátmenettel és egészen bravúros, hogy sikerült ízlésesen megoldani. Benne van a város, a befutás-győzelem pillanata, megvan az áthallás a szárnyas Nikére. Angyal, sport, Los Angeles. Remek.

És akkor itt van ez a Párizs, amit elsőre a legrosszabbnak tartottam, pedig a végére ő lett a kedvencem. Ha valami, akkor ez egyértelműen Párizs és sikerült a stilizált Eiffel toronnyal elszakadni a sztereotip franciás hangulattól, miközben első pillantásra tök egyértelmű, hogy mit látunk. És még a dátum is benne van. Ez nem remek, ez tökéletes.

Szóval Budapest esetében a tervezőknek volt egy olyan előnyük, hogy láthatták mi a konkurencia kínálata. Mindegyik város egyértelműen a helyszínre fókuszált, Budapest sem mert ettől eltávolodni.

Tovább olvasom >

A vasárnapi zárva tartás számomra egy nagyon értelmetlen, nagyon fájdalmas és éktelenül dühítő intézkedés volt. Nem egy alkalommal küldtem el Semjént és generációkra visszamenőleg a felmenőit a sunyiba, amikor a hét utolsó napján valami hiányzott a kamrából. De eszembe jutott ez megannyi szombati bevásárláskor is, szóval számomra egyértelműen jó dolog, hogy eltörölték a rendeletet.

Viszont mintha nem mindenki lenne annyira lelkes most, mint mikor háborogni lehetett miatta. Én az elmúlt egy évben egy embertől hallottam következetesen, hogy szerinte ez egy jó dolog: G. kollégámtól, aki bolti eladó.
Le lehetne tudni ezzel a dolgot, bolti eladó, jó hogy tetszett neki a szabadnap, de ennél árnyaltabb a kép. G.azzal visz minden munkatársat a sírba, hogy időről időre bedobja kedvenc bon motját:

a kereskedelemben nincs szünnap!

G. munkamániás és az a típusú ember, aki a saját érdekeit következetesen a Cég érdekeinek rendeli alá. Meg is becsülik érte a főnökök, mindegyik, a munkatársak véleménye ennél már árnyaltabb azért.

Jövő hét csütörtökig abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy olyan cégcsoportnál dolgozom, ahol két kereskedelmi egység is üzemel, négy érintett alkalmazottal. Bár ezek a boltok sosem voltak nyitva vasárnap, de én azt képzeltem, hogy nekik még fájdalmasabb a boltzár, hiszen ők pont vasárnap tudnának csak vásárolni. Hogy mi az igazság? Inkább megkérdeztem őket.

Én soha nem politizáltam a munkahelyemen az elmúlt nyolc évben, ha ilyesmi beszélgetésbe keveredtem persze nem rejtettem véka alá a véleményemet, de külön tudom kezelni a két dolgot. Így aztán kicsit fura érzéssel kezdtem el faggatózni a három delikvensemnél, hiszen erre a témára súlyosan rátelepedett a politika és ez a válaszokból szépen le is szűrhető.

Háromból három esetben azt a választ kaptam, hogy szerintük a boltzár egy nagyon jó intézkedés volt, amit sajnálnak, hogy megszűnt. Még ha őket közvetlenül nem is érinti. Az átpolitizált nézőpontra viszont gyönyörű volt az első reakció, ahol a (idézet következik) "cigány Orbán statáriális intézkedése" már ideje volt, hogy megbukjon. Aztán amikor a mellette ülő kollégája felhívta a figyelmét, hogy jó, de ez a politikai álláspontja én meg a véleményét kérdeztem, akkor ő is azt mondta, hogy kár érte. De az Orbán megérdemelte.

Nagyon szétszórt beszélgetések voltak és számomra az derült ki belőle, hogy az emberekben az egyes intézkedések, a rendszer egymástól önálló és független elemei már nem különülnek el, hanem egyetlen hatalmas és ellenséges masszává állnak össze.

• Egységesen azt gondolták, hogy a vasárnapi boltzár alapötlete a családok érdekében, a közös szabadidő érdekében volt bevezetve.
• Egységesen azt gondolták, hogy a pénzügyi háttéremberek, multinacionális vállalatok lobbija (egyszerre jobb és baloldalról) vezetett a bukáshoz.
• Mindannyian rossznak tartják a vasárnap Plázában eltöltött időt.
• Ketten kilyukadtak oda a beszélgetés során, hogy bár őket személyesen nem érintette, hogy nem tudnak élelmiszert vásárolni bárhol, de azért az élelmiszer boltok legyenek nyitva! (Egy helyről itt megtörtént az alap élelmiszerek felsorolása is, ami kedves hungarikumnak tekinthető: sör, tömény, só és kenyér.)
• Mindhárman úgy gondolják, hogy az emberek könnyen alkalmazkodtak az új rendhez, ami a legtöbbjüknek fiatalabb korából már ismerős volt és most nagyobb szívás lesz visszaállni, mint amennyit az egész megért.
• Végezetül mindhárman úgy vélik, hogy a bolti eladók csak szívnak majd a nyitva tartással, mert ugyanúgy nem kapják meg a plusz pénzüket, mint korábban (max. papíron), de valószínűleg a hétköznapi hosszabb nyitvatartási idők se fognak érdemben csökkenni.

Nem tudom, hogy hány bolti eladó van az országban, de ők mind szavazópolgárok. Ezeknek az embereknek a nagy része valószínűleg nem tapsikolt örömében tegnap, ahogy az én kollégáim sem. Bár személy szerint én örülök a fejleményeknek, de azért kíváncsi lennék egy reprezentatív kutatásra, hogy igazából mit gondolnak az emberek erről az egészről. Őszintén sajnálom, hogy nem lett belőle népszavazás.

Az lett volna a legjobb, ha a bevezetéskor tartanak róla valami igazi konzultációt, minden érintett bevonásával. Akár népszavazást.
Csak azért, mert az újságok tudósításai alapján az áruházláncok nem tűnnek felszabadultnak a hírtől, a fentiek alapján az eladók sem tudnak őszintén lelkesedni. A vásárlókról meg semmi hír. Most akkor örülünk neki vagy fanyalgunk, igazítsatok el! :)

(A bejegyzés eredetileg az oriandras.hu weboldalon jelent meg.)

A Pilvax közből érkeztünk Anyuval a Hősök terére, majd egy órával a tüntetés bejelentett kezdése előtt. Már akkor nagyon hideg volt és a szemerkélő esőben jól átfagytunk, így elsétáltunk pár utcával arrébb és egy étteremben várakoztunk, forró tea és gesztenye püré mellett. Még így is korán mentünk ki, szerettem volna ha jó helyünk van. Éppen akkor állt be a felvezető autó, Nagy Bandó még deklamált a téren, de már akkor is elég sok esernyős-kokárdás ember bámészkodott. Aztán elindult az autóról a zene: többek közt Janis Joplin és a Rolling Stones dalai hozták hangulatba a gyülekezőket. Aztán hirtelen jött a pillanat és elkezdett özönleni a tömeg. Minden irányból emberek jöttek, folyóként kanyarogtak minden felé. A rendőrök leállították a forgalmat és mi is kimerészkedtünk Anyuval a sugárútra. A lenti kép éppen ekkor készült. 

Tovább a töbi képre.