A Pilvax közből érkeztünk Anyuval a Hősök terére, majd egy órával a tüntetés bejelentett kezdése előtt. Már akkor nagyon hideg volt és a szemerkélő esőben jól átfagytunk, így elsétáltunk pár utcával arrébb és egy étteremben várakoztunk, forró tea és gesztenye püré mellett. Még így is korán mentünk ki, szerettem volna ha jó helyünk van. Éppen akkor állt be a felvezető autó, Nagy Bandó még deklamált a téren, de már akkor is elég sok esernyős-kokárdás ember bámészkodott. Aztán elindult az autóról a zene: többek közt Janis Joplin és a Rolling Stones dalai hozták hangulatba a gyülekezőket. Aztán hirtelen jött a pillanat és elkezdett özönleni a tömeg. Minden irányból emberek jöttek, folyóként kanyarogtak minden felé. A rendőrök leállították a forgalmat és mi is kimerészkedtünk Anyuval a sugárútra. A lenti kép éppen ekkor készült.
2016. március 15. Hősök terétől a Kossuth térig: fotóblog
Linkposzt: Milyen Magyarország?
Azt írta a Sógornőm ma Londonból, hogy Magyarország a végtelen tagadás országa. Tagadjuk a hibáinkat, mi magyarok. Ezen azóta gondolkozom, hogy elolvastam, aztán újra és újra. És szerintem rohadtul nincs igaza.
Én úgy látom, hogy a magyarok inkább végtelenül türelmes, de gyorsan és drasztikusan cselekvő nép. Hosszú és lassú folyamat míg valamit megtanulunk, magunkénak érezzük. Kicsit elutasítóak vagyunk elsőre minden újdonsággal. (Egyik kedvenc példám a Combino. Össznépi utálat kísérte 10 éve a bevezetését, ma meg minden budapesti életének a része és nagy hőzöngés lenne, ha elvennék.) Szóval minden gyanús. Aztán lassan megszokjuk, megismerjük.
Van egy csomó hibája a magyar társadalomnak az biztos. Nem túlzottan befogadó vagy toleráns. Bár ez is sokat javult az elmúlt években és szerintem a következő generáció már nem lesz rosszabb, mint egy bármelyik kelet európai társadalom. Jah, hogy mi Nyugat akarunk lenni?!
Sosem leszünk. Sosem.
És ez nem baj.
Nyugat Európa egy helyen működik, Nyugat Európában. Ott sem vegytiszta, van Német, Francia, Benelux, Angol és még sok kisebb verzió is belőle. Ők sem egyformák, elég a Brexit körüli mizériára gondolni. És nem baj, hogy nem leszünk Nyugat soha, mert mi soha nem voltunk az. A kultúránk egyszerűen nem nyugati. Olyan West Balkan, ugye ami itt van. Ez adja a savát-borsát neki.
Persze, aki ebben nem szeret, nem tud, élni az választhat mást, mint tette a Sógornőm is. Szíve-joga és én őt teljesen megértem a döntéséért. Emellett én sosem tudnám ezt meglépni, soha.
Ráhúzni Orbánékat, a NER-t ámblokk Magyarországra, a magyar emberekre viszont – főleg – Londonból különösen… pikáns.
Vagyunk itt elég sokan, akik nem értünk egyet a dolgokkal. És nap, mint nap szívósan küzdünk, hogy máshogy legyen. Lehet, hogy egyik nap csak egy blogra futja, vagy egy mérges beszélgetésre a barátainkkal. Másik nap meg tüntetésre az esőben. De valamit csinálunk. Itthon, mert itt is kell valakinek maradni és megpróbálni küzdeni. Akár csak annyival, hogy elhatározod értelmesen nevelsz fel értelmes generációt, akik talán jobban döntenek majd.
De tenni ezért az országért csak itt lehet, Magyarországon. Máshol nem.
Az eredeti itt van: http://oriandras.hu/milyen-magyarorszag/
Utolsó kommentek