Őri András

A vélemény olyan, mint a segglyuk, mindenkinek van, de senkit nem érdekel a másé - szögezi le egyik barátunk bon motja. Ilyen alapon persze teljesen hiábavaló minden vélemény újságírás, meg blogolás, de vannak objektív szempontok alapján eldönthető esetek is. Szerintem ilyen a budapesti olimpiai pályázat logója. Röviden: nem is olyan szörnyű.

Tudjuk a sztorit mindannyian, hogy elég ciki módon a pályázati határidőre el sem készült a logó. Ezt akkor tudatos döntésnek magyarázták és, ha már így alakult (akár igaz volt, akár nem) ez jelentős segítség is lehetett (volna) a budapesti logó kialakításánál.

Ha jól megnézzük, akkor mindhárom rivális város elég egyértelmű módon utal önmagára, az olimpiát, a sportot maximum a lendületes ábrák juttatják valamennyire az eszünkbe. Nekem egyébként mindhárom logó tetszik.

Elsőre legjobban nekem az olasz tetszett, a ronda kék betűszín ellenére, amin gyorsan változtatnék. Remekül megmutatja a helyszínt, a Colosseumról ugyan inkább a véráztatta mulatozás jut elsőre eszembe, mint a fair küzdelem, de valahol akár sportnak is tekinthetjük a dolgot. Benne van Róma, a nemzeti színek és jó ránézni az egészre.

Los Angeles egy pillanatra megállított, eltöprengtem rajta és ez szerintem egy jó dolog. Elég bátor a sárga-lila kombináció, főleg ilyen színátmenettel és egészen bravúros, hogy sikerült ízlésesen megoldani. Benne van a város, a befutás-győzelem pillanata, megvan az áthallás a szárnyas Nikére. Angyal, sport, Los Angeles. Remek.

És akkor itt van ez a Párizs, amit elsőre a legrosszabbnak tartottam, pedig a végére ő lett a kedvencem. Ha valami, akkor ez egyértelműen Párizs és sikerült a stilizált Eiffel toronnyal elszakadni a sztereotip franciás hangulattól, miközben első pillantásra tök egyértelmű, hogy mit látunk. És még a dátum is benne van. Ez nem remek, ez tökéletes.

Szóval Budapest esetében a tervezőknek volt egy olyan előnyük, hogy láthatták mi a konkurencia kínálata. Mindegyik város egyértelműen a helyszínre fókuszált, Budapest sem mert ettől eltávolodni.

Tovább olvasom >

Évek óta nem írtam blogot arról, hogy mit gondolok az emberek műveltségéről és ezzel kapcsolatban az oktatásról is. Nem tettem, mert minden alkalommal azon kaptam magam, hogy a környezetem félreérti amit mondok, jobb esetben szimplán fölényesnek tart, rosszabb pillanatokban magukra vették a szavaimat. Ma azonban olvastam egy hírt az Origon, Fekete György gondolatairól műveltség és közoktatás terén. Ez a cikk elérte, hogy feladom évtizedes önmérsékletemet.

A felvezető alapján azért sejthető, hogy nem túl sok pozitívumot fogok írni.

Ha dióhéjban akarnám summázni a véleményemet, akkor valahogy így hangzana: az alapvető probléma ott van, hogy eljutottunk arra a szintre, amikor bunkónak lenni nem ciki.

Életem egyik meghatározó élménye volt amikor a suliban az osztályelső srácnak (aki jó cimborám volt) felajánlottam egy megmaradt színházjegyet estére. Jóformán kiröhögött: minek menne ő színházba. És itt van a kutya eltemetve, a srác nem sok inspirációt kapott és pechére úgy ment végig a közoktatáson (kitűnő eredménnyel), hogy nem olvasott (szép)irodalmat, nem járt színházba, a mozi pedig az akciófilmek és idétlen vígjátékok szintjén merült ki.

De irodalomból jeles volt. Ez nonszensz.

A félműveltség halmozódása szerintem egyrészt az iskolarendszer hibája. Nincs meg az a kellő rugalmasság, amivel az oktatásügy ki tudná válogatni a szükséges és átadandó tudást. Ha tudtál biflázni, akkor nyert ügyed volt. Visszautalnék az osztálytársam sztorijára. A mi tanításunkban legalább volt valami egységes vezérelv, de a rendszerváltás óta nincs keretrendszer sem, igen a NAT hiányáról beszélek, és ez már 25 elbaltázott évet jelent. Ez alatt a rengeteg idő alatt 2-4 évente új koncepciókat dolgoztak ki és kezdtek el megvalósítani. És egyet sem fejeztek be. Több olyan volt köztük, amivel még így jártunk jobban.

A félműveltség másrészről a szülők felelőssége.

A gyerekeink érdeklődését a művészet és a kultúra iránt közösen kell, kéne, felkeltenie a szülőknek és az iskolának. Ha valamelyik láb hiányzik, az már egy csapás, de a másikra még lehet támaszkodni. Ahogy én elnézem az embereket, akikkel a munkámban nap, mint nap találkozom nem csak a közoktatás hiányzik. Tisztelet az egyre szűkülő kivételnek, de milyen példát mutatunk a gyerekeinknek? 

• Hány könyvet olvas el egy átlagember egy évben?
• És ha, akkor milyet?
• Milyen szórakozást, milyen kulturális mintákat látnak a gyerekek?

Igen, a félműveltség még a jobbik eset.

Lehetne vajon tenni a helyzet javításáért?

Néha attól tartok, hogy egy olyan spirálba kerültünk, ami egyre mélyebbre visz, az egyre érdektelenebb, művészetre és műveltségre egyre kevésbé fogékony tömeg és a korrekcióra képtelen, impotens társadalom örvényébe.

Vagy az is lehet, hogy szimplán pesszimista vagyok és mindig volt egy csomó hülye meg egy szűkebb értelmiségi réteg. Te mit gondolsz?

Augusztus 20.-án a hosszú hétvégét kihasználandó, a szüleim azt javasolták, hogy menjünk el családilag valahová kirándulni. Szlovákiát néztük ki úticélnak, Apu helyből tudott is egy jó helyet, ami nincs túl messze, a gyerekek is élvezni fogják, van tó, lehet fürödni. Remek.

Éppen szépen beleéltük magunkat, mikor rájöttem, hogy a két gyerek közül egyiknek sincsen útlevele, vagy személyi igazolványa. Valamelyikre pedig szükség van ahhoz, hogy átmenjünk egy másik országba. Irány az Okmányiroda, hamar kiderült, hogy a legkorábbi időpont augusztus 25., pont azután, hogy hazaértünk volna. (Lett volna egy olyan opció is, hogy odamegyünk reggel nyitásra a gyerkőcökkel, húzunk sorszámot és várunk míg sorra kerülünk. Ez azonban egy 3 és 1,5 éves gyerekkel nem csak a mi türelmünket, hanem az összes várakozóét is próbára tette volna. Úgy éreztük egy szlovák hétvége nem éri meg a dolgot.) Így aztán a külföldi mini-vakációból nagyon kellemes családi kirándulás kerekedett, voltunk Győrben, elmentünk az Állatkertbe egyik nap. Jó volt, nem bántuk meg.

A fenti történettel nem véletlenül fárasztottalak. Egy teljesen átlagos, mindennapi eset, ahol teljesen hétköznapi arcok tiszteletben tartják, hogy az országok közti közlekedésnek szabályai vannak. Ha nincs papírod, akkor hiába nem kérik el az autópályán, de nem mehetsz máshova. Ez az alap. Vannak olyan esetek, mint a menekülteké, akik nem egy vidám és gondtalan vakációzás miatt akarnak átjutni a határokon, hanem mert eltűnt az országuk, az egzisztenciájuk, az életük. Sokan vannak és nagyon szeretnének biztonságba és relatív jólétbe jutni. Ez érthető. Azt viszont nekik is meg kéne érteniük, hogy a formaságokra szükség van. Nekik is és nekünk is.

Nekik azért mert a papírjaik nélkül soha a büdös életben nem fognak boldogulni egy olyan rendszerben, mint Európa. Semmi segély, letelepedés, semmi. Ha nem a karitatív szervezetekből akarnak élni (amit nem hiszek), akkor kénytelenek lesznek valahol bekapcsolódni a bürokratikus papírgyártásba. Ha nem tetszik egy útjuk marad, ami a feketézés és az alvilág felé vezet, de a hírekből úgy tűnt, hogy egy középosztály vándorol éppen kontinensről kontinensre, nem valószínű, hogy itt más életszínvonalat és környezetet szeretnének, mint otthon.

(Persze pont azért, mert nem regisztráljuk őket igazából fogalmunk sincs, hogy ki tart erre és ki van már itt. Ijesztő.)

Nekünk is égető szükségünk lenne arra, hogy ezek az emberek regisztrálva legyenek. Nem nyomkövetőre gondolok természetesen. Tudnunk kell, magyarként, EU állampolgárként, hogy hányan jönnek segítséget kérni, hogy ők mihez értenek, mivel tudnak segíteni itt, hogy fognak beilleszkedni. De mindezeknél sokkal fontosabb, hogy tudjuk: hol vannak.

Mert jelen pillanatban az egész menekült-válság legfélelmetesebb része a buszoztatás, a tagállamok egymás közti felelősség dobálása. Fogalmunk nincs igazából, hogy ez a rengeteg ember hol van az Unió területén belül és mit csinál. Egyáltalán még itt vannak? Magunktól mi, az országaink pedig az állampolgáraiktól megkövetelik, hogy ezekről a dolgokról információt szolgáltassunk.

• Hol lakunk.
• Mit dolgozunk.
• Kivel élünk.
• Mit veszünk.
• Miből élünk.
• Merre járunk. (Ez utóbbi mondjuk elég laza érdeklődés már.)

És ezekben a dolgokban azt kell mondani, hogy megbukott az EU. Kollektíven. Megbuktak a közös határt felügyelő országok, köztük mi is. De megbuktak a belső régiók is, akik ugyanúgy tudták, hogy mi várható, de még egy plakátkampányra se futotta nekik. Lehet szidni a Fideszt, akár magát Orbán Viktort is (én magam is megtettem), de ebben a sztoriban nekik sok igazságuk van és volt. Hogy más hogyan oldotta volna meg a helyzetet, ha pozícióban van hozzá egyrészt nem igen tudjuk, mert nem szólt róla a fáma, másrészt meg feltételezésekkel reálpolitikában nincs nagyon értelme foglalkozni.

Azzal, hogy az elején erre nem készültünk fel, nekünk európaiaknak sikerült a legrosszabb helyzetbe navigálni magunkat. Lejátszódott az, ami már nagyon sokszor ezen a kontinensen: egy népvándorlás elsöpört mindent.

Évek óta várom és teljes mellszélességgel támogatom a belvárosi forgalomkorlátozást. Úgy tűnik, hogy hiába berzenkedik ellene az emberek egy jelentős hányada, most mégis bevezetik. Kérdés, hogy a jelenlegi formában lesz-e értelme?

Budapesten a dugódíj bevezetése ma már nem kérdés, ez elkerülhetetlen lesz - mondta a főpolgármester a Budapestinfón. Még a kormány döntésére vár a főváros, de a kerületekkel összeállított terv szerint a Budapestre behajtás joga évente 5 ezer forintba kerülne - lehet, hogy a budapestieknek is. Egy másik változat szerint ezen felül egy szűkebb, belvárosi zónahatár átlépéséért is fizetni kellene egy egyelőre ismeretlen összegű dugódíjat. - írta ma az Origo

A dugódíj lényege az lenne, hogy csökkenjen az autó forgalom a városban, leginkább a belvárosi területeken. Illetve ezzel párhuzamosan más, közösségi közlekedési formák előnybe hozása. Kerékpár, busz, villamos, ne adj isten még a gyaloglás is sokat nyerhetne az ügyön. Egészségesebb, élhetőbb város jöhetne létre középtávon.

Ahogy a cikkből is kiderül a Főpolgármester nem támogatója a tervnek és éppen ezért igyekeznek minél kiheréltebb módon megvalósítani. A januártól bevezetett megyei matricákhoz hasonló rendszerű dugódíj szimplán egy új adónemként realizálódna. A tervezett kb. 5000 forintos összeg gyakorlatilag semmire nem lenne jó, ha az eredeti elképzelést tekintjük. Persze remek látszatmegoldás, politikailag zseniális húzás.
Az 5000 forintos matricát év elején megvennék az emberek, káromkodva, EU-t szidva, de igazából minden marad a régiben. Illetve keletkezik egy adag pénz, ami a megszokott módon, követhetetlenül, elfolyna. Jó eséllyel nem a BKV/BKK irányába. Tegyük fel, hogy a durvább verziót kapnánk és lenne a legbelebb-belvárosra egy külön matrica is. Csak annyi különbség lenne, hogy több pénzt fizetünk év elején. (Azt elegánsan átlépem, hogy Tarlósék szerint megoldható lenne, hogy a budapestieknek ne is kelljen fizetni ilyen matricáért. Nonszensz!)

Milyen lenne az általam jónak gondolt dugódíj?

Szerintem a pesti oldalon a Hungária körúton, a budain meg az Erzsébet-Alkotás-Bocskai vonalon belül lezárnám a korlátlan autóforgalmat. Valószínűleg a legértelmesebb módszer a kamerás/matricás ellenőrzés lenne, és éves-havi-heti bérleteket vehetnél az autódnak. Drágáért, a tömegközlekedési bérletek díjszabásának legalább kétszereséért. Emellett megtartanám a kerületi lakosok parkolási kedvezményét, kiegészítve egy behajtási opcióval, de családonként/háztartásonként egy személyautóra. A másodiktól kezdve nem lenne semmilyen támogatás.

Ez jelentős bevételt és valódi forgalomcsökkenést hozna. A bevételt két részre osztanám, tömegközlekedési és infrastrukturális fejlesztésekre. A lezárt területen kívül parkolóházak építésére például.

A probléma ott van, hogy bár évek óta tudjuk: a dugódíjat be kell vezetni, hiszen a négyes metró kötelezettségei közt szerepelt, de semmit nem tett a mindenkori városvezetés a megvalósulás irányába. A parkolók építésére, a tömegközlekedés felkészítésére. Végül, de nem utolsó sorban: nem mondták el az embereknek, hogy mire készüljenek.