Őri András

A vasárnapi zárva tartás számomra egy nagyon értelmetlen, nagyon fájdalmas és éktelenül dühítő intézkedés volt. Nem egy alkalommal küldtem el Semjént és generációkra visszamenőleg a felmenőit a sunyiba, amikor a hét utolsó napján valami hiányzott a kamrából. De eszembe jutott ez megannyi szombati bevásárláskor is, szóval számomra egyértelműen jó dolog, hogy eltörölték a rendeletet.

Viszont mintha nem mindenki lenne annyira lelkes most, mint mikor háborogni lehetett miatta. Én az elmúlt egy évben egy embertől hallottam következetesen, hogy szerinte ez egy jó dolog: G. kollégámtól, aki bolti eladó.
Le lehetne tudni ezzel a dolgot, bolti eladó, jó hogy tetszett neki a szabadnap, de ennél árnyaltabb a kép. G.azzal visz minden munkatársat a sírba, hogy időről időre bedobja kedvenc bon motját:

a kereskedelemben nincs szünnap!

G. munkamániás és az a típusú ember, aki a saját érdekeit következetesen a Cég érdekeinek rendeli alá. Meg is becsülik érte a főnökök, mindegyik, a munkatársak véleménye ennél már árnyaltabb azért.

Jövő hét csütörtökig abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy olyan cégcsoportnál dolgozom, ahol két kereskedelmi egység is üzemel, négy érintett alkalmazottal. Bár ezek a boltok sosem voltak nyitva vasárnap, de én azt képzeltem, hogy nekik még fájdalmasabb a boltzár, hiszen ők pont vasárnap tudnának csak vásárolni. Hogy mi az igazság? Inkább megkérdeztem őket.

Én soha nem politizáltam a munkahelyemen az elmúlt nyolc évben, ha ilyesmi beszélgetésbe keveredtem persze nem rejtettem véka alá a véleményemet, de külön tudom kezelni a két dolgot. Így aztán kicsit fura érzéssel kezdtem el faggatózni a három delikvensemnél, hiszen erre a témára súlyosan rátelepedett a politika és ez a válaszokból szépen le is szűrhető.

Háromból három esetben azt a választ kaptam, hogy szerintük a boltzár egy nagyon jó intézkedés volt, amit sajnálnak, hogy megszűnt. Még ha őket közvetlenül nem is érinti. Az átpolitizált nézőpontra viszont gyönyörű volt az első reakció, ahol a (idézet következik) "cigány Orbán statáriális intézkedése" már ideje volt, hogy megbukjon. Aztán amikor a mellette ülő kollégája felhívta a figyelmét, hogy jó, de ez a politikai álláspontja én meg a véleményét kérdeztem, akkor ő is azt mondta, hogy kár érte. De az Orbán megérdemelte.

Nagyon szétszórt beszélgetések voltak és számomra az derült ki belőle, hogy az emberekben az egyes intézkedések, a rendszer egymástól önálló és független elemei már nem különülnek el, hanem egyetlen hatalmas és ellenséges masszává állnak össze.

• Egységesen azt gondolták, hogy a vasárnapi boltzár alapötlete a családok érdekében, a közös szabadidő érdekében volt bevezetve.
• Egységesen azt gondolták, hogy a pénzügyi háttéremberek, multinacionális vállalatok lobbija (egyszerre jobb és baloldalról) vezetett a bukáshoz.
• Mindannyian rossznak tartják a vasárnap Plázában eltöltött időt.
• Ketten kilyukadtak oda a beszélgetés során, hogy bár őket személyesen nem érintette, hogy nem tudnak élelmiszert vásárolni bárhol, de azért az élelmiszer boltok legyenek nyitva! (Egy helyről itt megtörtént az alap élelmiszerek felsorolása is, ami kedves hungarikumnak tekinthető: sör, tömény, só és kenyér.)
• Mindhárman úgy gondolják, hogy az emberek könnyen alkalmazkodtak az új rendhez, ami a legtöbbjüknek fiatalabb korából már ismerős volt és most nagyobb szívás lesz visszaállni, mint amennyit az egész megért.
• Végezetül mindhárman úgy vélik, hogy a bolti eladók csak szívnak majd a nyitva tartással, mert ugyanúgy nem kapják meg a plusz pénzüket, mint korábban (max. papíron), de valószínűleg a hétköznapi hosszabb nyitvatartási idők se fognak érdemben csökkenni.

Nem tudom, hogy hány bolti eladó van az országban, de ők mind szavazópolgárok. Ezeknek az embereknek a nagy része valószínűleg nem tapsikolt örömében tegnap, ahogy az én kollégáim sem. Bár személy szerint én örülök a fejleményeknek, de azért kíváncsi lennék egy reprezentatív kutatásra, hogy igazából mit gondolnak az emberek erről az egészről. Őszintén sajnálom, hogy nem lett belőle népszavazás.

Az lett volna a legjobb, ha a bevezetéskor tartanak róla valami igazi konzultációt, minden érintett bevonásával. Akár népszavazást.
Csak azért, mert az újságok tudósításai alapján az áruházláncok nem tűnnek felszabadultnak a hírtől, a fentiek alapján az eladók sem tudnak őszintén lelkesedni. A vásárlókról meg semmi hír. Most akkor örülünk neki vagy fanyalgunk, igazítsatok el! :)

(A bejegyzés eredetileg az oriandras.hu weboldalon jelent meg.)

A Bild szerint Orbán Viktor már kedd este Németországba érkezett, hogy egy bambergi luxushotelben a korábbi bajor miniszterelnökkel Edmund Stoiberrel tárgyaljon. A lap szerint a találkozó miatt Stoiber még a Bayern-Wolfsburg meccsről is lemondott( Nem mintha Orbán Viktor arról lenne híres, hogy nem lehet vele meccset nézni).

A két politikus másfél órán keresztül beszélt a menekülttáborokban uralkodó helyzetről és a szerb-magyar határra felépített kerítésről. Stoiber a lapnak azt mondta, hogy Orbánt meglepte az a sok bírálat, amit Németországból kapott. Orbán meg kérdezte tőle, hogy a Calais-nál felépített kerítés miatt vajon miért nem háborgott senki.

A magyar miniszterelnök szerdán a jelenlegi bajor miniszterelnökkel Horst Seehoferrel találkozik majd, hogy részt vegyen a tartományt kormányzó CSU frakcióülésén. - írja a 444.hu

Hát én mindig hülye voltam a focihoz (leszámítva azt az ökörködést amit teniszlabdával az iskolaudvaron műveltünk nagyszünetben és ének órán), de 90 perc az pont egy focimeccs, nem?

Ez alapján az is lehet, hogy Orbán és Stoiber két kirgli sör mellett megnézték azt a rohadt meccset.

Mi meg itt mindenféle titkos találkozókat gondolunk bele mindenbe!

Augusztus 20.-án a hosszú hétvégét kihasználandó, a szüleim azt javasolták, hogy menjünk el családilag valahová kirándulni. Szlovákiát néztük ki úticélnak, Apu helyből tudott is egy jó helyet, ami nincs túl messze, a gyerekek is élvezni fogják, van tó, lehet fürödni. Remek.

Éppen szépen beleéltük magunkat, mikor rájöttem, hogy a két gyerek közül egyiknek sincsen útlevele, vagy személyi igazolványa. Valamelyikre pedig szükség van ahhoz, hogy átmenjünk egy másik országba. Irány az Okmányiroda, hamar kiderült, hogy a legkorábbi időpont augusztus 25., pont azután, hogy hazaértünk volna. (Lett volna egy olyan opció is, hogy odamegyünk reggel nyitásra a gyerkőcökkel, húzunk sorszámot és várunk míg sorra kerülünk. Ez azonban egy 3 és 1,5 éves gyerekkel nem csak a mi türelmünket, hanem az összes várakozóét is próbára tette volna. Úgy éreztük egy szlovák hétvége nem éri meg a dolgot.) Így aztán a külföldi mini-vakációból nagyon kellemes családi kirándulás kerekedett, voltunk Győrben, elmentünk az Állatkertbe egyik nap. Jó volt, nem bántuk meg.

A fenti történettel nem véletlenül fárasztottalak. Egy teljesen átlagos, mindennapi eset, ahol teljesen hétköznapi arcok tiszteletben tartják, hogy az országok közti közlekedésnek szabályai vannak. Ha nincs papírod, akkor hiába nem kérik el az autópályán, de nem mehetsz máshova. Ez az alap. Vannak olyan esetek, mint a menekülteké, akik nem egy vidám és gondtalan vakációzás miatt akarnak átjutni a határokon, hanem mert eltűnt az országuk, az egzisztenciájuk, az életük. Sokan vannak és nagyon szeretnének biztonságba és relatív jólétbe jutni. Ez érthető. Azt viszont nekik is meg kéne érteniük, hogy a formaságokra szükség van. Nekik is és nekünk is.

Nekik azért mert a papírjaik nélkül soha a büdös életben nem fognak boldogulni egy olyan rendszerben, mint Európa. Semmi segély, letelepedés, semmi. Ha nem a karitatív szervezetekből akarnak élni (amit nem hiszek), akkor kénytelenek lesznek valahol bekapcsolódni a bürokratikus papírgyártásba. Ha nem tetszik egy útjuk marad, ami a feketézés és az alvilág felé vezet, de a hírekből úgy tűnt, hogy egy középosztály vándorol éppen kontinensről kontinensre, nem valószínű, hogy itt más életszínvonalat és környezetet szeretnének, mint otthon.

(Persze pont azért, mert nem regisztráljuk őket igazából fogalmunk sincs, hogy ki tart erre és ki van már itt. Ijesztő.)

Nekünk is égető szükségünk lenne arra, hogy ezek az emberek regisztrálva legyenek. Nem nyomkövetőre gondolok természetesen. Tudnunk kell, magyarként, EU állampolgárként, hogy hányan jönnek segítséget kérni, hogy ők mihez értenek, mivel tudnak segíteni itt, hogy fognak beilleszkedni. De mindezeknél sokkal fontosabb, hogy tudjuk: hol vannak.

Mert jelen pillanatban az egész menekült-válság legfélelmetesebb része a buszoztatás, a tagállamok egymás közti felelősség dobálása. Fogalmunk nincs igazából, hogy ez a rengeteg ember hol van az Unió területén belül és mit csinál. Egyáltalán még itt vannak? Magunktól mi, az országaink pedig az állampolgáraiktól megkövetelik, hogy ezekről a dolgokról információt szolgáltassunk.

• Hol lakunk.
• Mit dolgozunk.
• Kivel élünk.
• Mit veszünk.
• Miből élünk.
• Merre járunk. (Ez utóbbi mondjuk elég laza érdeklődés már.)

És ezekben a dolgokban azt kell mondani, hogy megbukott az EU. Kollektíven. Megbuktak a közös határt felügyelő országok, köztük mi is. De megbuktak a belső régiók is, akik ugyanúgy tudták, hogy mi várható, de még egy plakátkampányra se futotta nekik. Lehet szidni a Fideszt, akár magát Orbán Viktort is (én magam is megtettem), de ebben a sztoriban nekik sok igazságuk van és volt. Hogy más hogyan oldotta volna meg a helyzetet, ha pozícióban van hozzá egyrészt nem igen tudjuk, mert nem szólt róla a fáma, másrészt meg feltételezésekkel reálpolitikában nincs nagyon értelme foglalkozni.

Azzal, hogy az elején erre nem készültünk fel, nekünk európaiaknak sikerült a legrosszabb helyzetbe navigálni magunkat. Lejátszódott az, ami már nagyon sokszor ezen a kontinensen: egy népvándorlás elsöpört mindent.