Megosztás Facebookon Küldés Messengeren További lehetőségek
Cikk megosztása:







Évek óta nem írtam blogot arról, hogy mit gondolok az emberek műveltségéről és ezzel kapcsolatban az oktatásról is. Nem tettem, mert minden alkalommal azon kaptam magam, hogy a környezetem félreérti amit mondok, jobb esetben szimplán fölényesnek tart, rosszabb pillanatokban magukra vették a szavaimat. Ma azonban olvastam egy hírt az Origon, Fekete György gondolatairól műveltség és közoktatás terén. Ez a cikk elérte, hogy feladom évtizedes önmérsékletemet.

A felvezető alapján azért sejthető, hogy nem túl sok pozitívumot fogok írni.

Ha dióhéjban akarnám summázni a véleményemet, akkor valahogy így hangzana: az alapvető probléma ott van, hogy eljutottunk arra a szintre, amikor bunkónak lenni nem ciki.

Életem egyik meghatározó élménye volt amikor a suliban az osztályelső srácnak (aki jó cimborám volt) felajánlottam egy megmaradt színházjegyet estére. Jóformán kiröhögött: minek menne ő színházba. És itt van a kutya eltemetve, a srác nem sok inspirációt kapott és pechére úgy ment végig a közoktatáson (kitűnő eredménnyel), hogy nem olvasott (szép)irodalmat, nem járt színházba, a mozi pedig az akciófilmek és idétlen vígjátékok szintjén merült ki.

De irodalomból jeles volt. Ez nonszensz.

A félműveltség halmozódása szerintem egyrészt az iskolarendszer hibája. Nincs meg az a kellő rugalmasság, amivel az oktatásügy ki tudná válogatni a szükséges és átadandó tudást. Ha tudtál biflázni, akkor nyert ügyed volt. Visszautalnék az osztálytársam sztorijára. A mi tanításunkban legalább volt valami egységes vezérelv, de a rendszerváltás óta nincs keretrendszer sem, igen a NAT hiányáról beszélek, és ez már 25 elbaltázott évet jelent. Ez alatt a rengeteg idő alatt 2-4 évente új koncepciókat dolgoztak ki és kezdtek el megvalósítani. És egyet sem fejeztek be. Több olyan volt köztük, amivel még így jártunk jobban.

A félműveltség másrészről a szülők felelőssége.

A gyerekeink érdeklődését a művészet és a kultúra iránt közösen kell, kéne, felkeltenie a szülőknek és az iskolának. Ha valamelyik láb hiányzik, az már egy csapás, de a másikra még lehet támaszkodni. Ahogy én elnézem az embereket, akikkel a munkámban nap, mint nap találkozom nem csak a közoktatás hiányzik. Tisztelet az egyre szűkülő kivételnek, de milyen példát mutatunk a gyerekeinknek? 

  • Hány könyvet olvas el egy átlagember egy évben?
  • És ha, akkor milyet?
  • Milyen szórakozást, milyen kulturális mintákat látnak a gyerekek?

Igen, a félműveltség még a jobbik eset.

És nálad milyen a könyvespolc? fotó: www.chakracommunity.com
És nálad milyen a könyvespolc?
fotó: www.chakracommunity.com

Lehetne vajon tenni a helyzet javításáért?
Néha attól tartok, hogy egy olyan spirálba kerültünk, ami egyre mélyebbre visz, az egyre érdektelenebb, művészetre és műveltségre egyre kevésbé fogékony tömeg és a korrekcióra képtelen, impotens társadalom örvényébe.

Vagy az is lehet, hogy szimplán pesszimista vagyok és mindig volt egy csomó hülye meg egy szűkebb értelmiségi réteg. Te mit gondolsz?

Megosztás Facebookon Küldés Messengeren További lehetőségek
Cikk megosztása: