Őri András

A vasárnapi zárva tartás számomra egy nagyon értelmetlen, nagyon fájdalmas és éktelenül dühítő intézkedés volt. Nem egy alkalommal küldtem el Semjént és generációkra visszamenőleg a felmenőit a sunyiba, amikor a hét utolsó napján valami hiányzott a kamrából. De eszembe jutott ez megannyi szombati bevásárláskor is, szóval számomra egyértelműen jó dolog, hogy eltörölték a rendeletet.

Viszont mintha nem mindenki lenne annyira lelkes most, mint mikor háborogni lehetett miatta. Én az elmúlt egy évben egy embertől hallottam következetesen, hogy szerinte ez egy jó dolog: G. kollégámtól, aki bolti eladó.
Le lehetne tudni ezzel a dolgot, bolti eladó, jó hogy tetszett neki a szabadnap, de ennél árnyaltabb a kép. G.azzal visz minden munkatársat a sírba, hogy időről időre bedobja kedvenc bon motját:

a kereskedelemben nincs szünnap!

G. munkamániás és az a típusú ember, aki a saját érdekeit következetesen a Cég érdekeinek rendeli alá. Meg is becsülik érte a főnökök, mindegyik, a munkatársak véleménye ennél már árnyaltabb azért.

Jövő hét csütörtökig abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy olyan cégcsoportnál dolgozom, ahol két kereskedelmi egység is üzemel, négy érintett alkalmazottal. Bár ezek a boltok sosem voltak nyitva vasárnap, de én azt képzeltem, hogy nekik még fájdalmasabb a boltzár, hiszen ők pont vasárnap tudnának csak vásárolni. Hogy mi az igazság? Inkább megkérdeztem őket.

Én soha nem politizáltam a munkahelyemen az elmúlt nyolc évben, ha ilyesmi beszélgetésbe keveredtem persze nem rejtettem véka alá a véleményemet, de külön tudom kezelni a két dolgot. Így aztán kicsit fura érzéssel kezdtem el faggatózni a három delikvensemnél, hiszen erre a témára súlyosan rátelepedett a politika és ez a válaszokból szépen le is szűrhető.

Háromból három esetben azt a választ kaptam, hogy szerintük a boltzár egy nagyon jó intézkedés volt, amit sajnálnak, hogy megszűnt. Még ha őket közvetlenül nem is érinti. Az átpolitizált nézőpontra viszont gyönyörű volt az első reakció, ahol a (idézet következik) "cigány Orbán statáriális intézkedése" már ideje volt, hogy megbukjon. Aztán amikor a mellette ülő kollégája felhívta a figyelmét, hogy jó, de ez a politikai álláspontja én meg a véleményét kérdeztem, akkor ő is azt mondta, hogy kár érte. De az Orbán megérdemelte.

Nagyon szétszórt beszélgetések voltak és számomra az derült ki belőle, hogy az emberekben az egyes intézkedések, a rendszer egymástól önálló és független elemei már nem különülnek el, hanem egyetlen hatalmas és ellenséges masszává állnak össze.

• Egységesen azt gondolták, hogy a vasárnapi boltzár alapötlete a családok érdekében, a közös szabadidő érdekében volt bevezetve.
• Egységesen azt gondolták, hogy a pénzügyi háttéremberek, multinacionális vállalatok lobbija (egyszerre jobb és baloldalról) vezetett a bukáshoz.
• Mindannyian rossznak tartják a vasárnap Plázában eltöltött időt.
• Ketten kilyukadtak oda a beszélgetés során, hogy bár őket személyesen nem érintette, hogy nem tudnak élelmiszert vásárolni bárhol, de azért az élelmiszer boltok legyenek nyitva! (Egy helyről itt megtörtént az alap élelmiszerek felsorolása is, ami kedves hungarikumnak tekinthető: sör, tömény, só és kenyér.)
• Mindhárman úgy gondolják, hogy az emberek könnyen alkalmazkodtak az új rendhez, ami a legtöbbjüknek fiatalabb korából már ismerős volt és most nagyobb szívás lesz visszaállni, mint amennyit az egész megért.
• Végezetül mindhárman úgy vélik, hogy a bolti eladók csak szívnak majd a nyitva tartással, mert ugyanúgy nem kapják meg a plusz pénzüket, mint korábban (max. papíron), de valószínűleg a hétköznapi hosszabb nyitvatartási idők se fognak érdemben csökkenni.

Nem tudom, hogy hány bolti eladó van az országban, de ők mind szavazópolgárok. Ezeknek az embereknek a nagy része valószínűleg nem tapsikolt örömében tegnap, ahogy az én kollégáim sem. Bár személy szerint én örülök a fejleményeknek, de azért kíváncsi lennék egy reprezentatív kutatásra, hogy igazából mit gondolnak az emberek erről az egészről. Őszintén sajnálom, hogy nem lett belőle népszavazás.

Az lett volna a legjobb, ha a bevezetéskor tartanak róla valami igazi konzultációt, minden érintett bevonásával. Akár népszavazást.
Csak azért, mert az újságok tudósításai alapján az áruházláncok nem tűnnek felszabadultnak a hírtől, a fentiek alapján az eladók sem tudnak őszintén lelkesedni. A vásárlókról meg semmi hír. Most akkor örülünk neki vagy fanyalgunk, igazítsatok el! :)

(A bejegyzés eredetileg az oriandras.hu weboldalon jelent meg.)

Évek óta nem írtam blogot arról, hogy mit gondolok az emberek műveltségéről és ezzel kapcsolatban az oktatásról is. Nem tettem, mert minden alkalommal azon kaptam magam, hogy a környezetem félreérti amit mondok, jobb esetben szimplán fölényesnek tart, rosszabb pillanatokban magukra vették a szavaimat. Ma azonban olvastam egy hírt az Origon, Fekete György gondolatairól műveltség és közoktatás terén. Ez a cikk elérte, hogy feladom évtizedes önmérsékletemet.

A felvezető alapján azért sejthető, hogy nem túl sok pozitívumot fogok írni.

Ha dióhéjban akarnám summázni a véleményemet, akkor valahogy így hangzana: az alapvető probléma ott van, hogy eljutottunk arra a szintre, amikor bunkónak lenni nem ciki.

Életem egyik meghatározó élménye volt amikor a suliban az osztályelső srácnak (aki jó cimborám volt) felajánlottam egy megmaradt színházjegyet estére. Jóformán kiröhögött: minek menne ő színházba. És itt van a kutya eltemetve, a srác nem sok inspirációt kapott és pechére úgy ment végig a közoktatáson (kitűnő eredménnyel), hogy nem olvasott (szép)irodalmat, nem járt színházba, a mozi pedig az akciófilmek és idétlen vígjátékok szintjén merült ki.

De irodalomból jeles volt. Ez nonszensz.

A félműveltség halmozódása szerintem egyrészt az iskolarendszer hibája. Nincs meg az a kellő rugalmasság, amivel az oktatásügy ki tudná válogatni a szükséges és átadandó tudást. Ha tudtál biflázni, akkor nyert ügyed volt. Visszautalnék az osztálytársam sztorijára. A mi tanításunkban legalább volt valami egységes vezérelv, de a rendszerváltás óta nincs keretrendszer sem, igen a NAT hiányáról beszélek, és ez már 25 elbaltázott évet jelent. Ez alatt a rengeteg idő alatt 2-4 évente új koncepciókat dolgoztak ki és kezdtek el megvalósítani. És egyet sem fejeztek be. Több olyan volt köztük, amivel még így jártunk jobban.

A félműveltség másrészről a szülők felelőssége.

A gyerekeink érdeklődését a művészet és a kultúra iránt közösen kell, kéne, felkeltenie a szülőknek és az iskolának. Ha valamelyik láb hiányzik, az már egy csapás, de a másikra még lehet támaszkodni. Ahogy én elnézem az embereket, akikkel a munkámban nap, mint nap találkozom nem csak a közoktatás hiányzik. Tisztelet az egyre szűkülő kivételnek, de milyen példát mutatunk a gyerekeinknek? 

• Hány könyvet olvas el egy átlagember egy évben?
• És ha, akkor milyet?
• Milyen szórakozást, milyen kulturális mintákat látnak a gyerekek?

Igen, a félműveltség még a jobbik eset.

Lehetne vajon tenni a helyzet javításáért?

Néha attól tartok, hogy egy olyan spirálba kerültünk, ami egyre mélyebbre visz, az egyre érdektelenebb, művészetre és műveltségre egyre kevésbé fogékony tömeg és a korrekcióra képtelen, impotens társadalom örvényébe.

Vagy az is lehet, hogy szimplán pesszimista vagyok és mindig volt egy csomó hülye meg egy szűkebb értelmiségi réteg. Te mit gondolsz?