Őri András

Évek óta nem írtam blogot arról, hogy mit gondolok az emberek műveltségéről és ezzel kapcsolatban az oktatásról is. Nem tettem, mert minden alkalommal azon kaptam magam, hogy a környezetem félreérti amit mondok, jobb esetben szimplán fölényesnek tart, rosszabb pillanatokban magukra vették a szavaimat. Ma azonban olvastam egy hírt az Origon, Fekete György gondolatairól műveltség és közoktatás terén. Ez a cikk elérte, hogy feladom évtizedes önmérsékletemet.

A felvezető alapján azért sejthető, hogy nem túl sok pozitívumot fogok írni.

Ha dióhéjban akarnám summázni a véleményemet, akkor valahogy így hangzana: az alapvető probléma ott van, hogy eljutottunk arra a szintre, amikor bunkónak lenni nem ciki.

Életem egyik meghatározó élménye volt amikor a suliban az osztályelső srácnak (aki jó cimborám volt) felajánlottam egy megmaradt színházjegyet estére. Jóformán kiröhögött: minek menne ő színházba. És itt van a kutya eltemetve, a srác nem sok inspirációt kapott és pechére úgy ment végig a közoktatáson (kitűnő eredménnyel), hogy nem olvasott (szép)irodalmat, nem járt színházba, a mozi pedig az akciófilmek és idétlen vígjátékok szintjén merült ki.

De irodalomból jeles volt. Ez nonszensz.

A félműveltség halmozódása szerintem egyrészt az iskolarendszer hibája. Nincs meg az a kellő rugalmasság, amivel az oktatásügy ki tudná válogatni a szükséges és átadandó tudást. Ha tudtál biflázni, akkor nyert ügyed volt. Visszautalnék az osztálytársam sztorijára. A mi tanításunkban legalább volt valami egységes vezérelv, de a rendszerváltás óta nincs keretrendszer sem, igen a NAT hiányáról beszélek, és ez már 25 elbaltázott évet jelent. Ez alatt a rengeteg idő alatt 2-4 évente új koncepciókat dolgoztak ki és kezdtek el megvalósítani. És egyet sem fejeztek be. Több olyan volt köztük, amivel még így jártunk jobban.

A félműveltség másrészről a szülők felelőssége.

A gyerekeink érdeklődését a művészet és a kultúra iránt közösen kell, kéne, felkeltenie a szülőknek és az iskolának. Ha valamelyik láb hiányzik, az már egy csapás, de a másikra még lehet támaszkodni. Ahogy én elnézem az embereket, akikkel a munkámban nap, mint nap találkozom nem csak a közoktatás hiányzik. Tisztelet az egyre szűkülő kivételnek, de milyen példát mutatunk a gyerekeinknek? 

• Hány könyvet olvas el egy átlagember egy évben?
• És ha, akkor milyet?
• Milyen szórakozást, milyen kulturális mintákat látnak a gyerekek?

Igen, a félműveltség még a jobbik eset.

Lehetne vajon tenni a helyzet javításáért?

Néha attól tartok, hogy egy olyan spirálba kerültünk, ami egyre mélyebbre visz, az egyre érdektelenebb, művészetre és műveltségre egyre kevésbé fogékony tömeg és a korrekcióra képtelen, impotens társadalom örvényébe.

Vagy az is lehet, hogy szimplán pesszimista vagyok és mindig volt egy csomó hülye meg egy szűkebb értelmiségi réteg. Te mit gondolsz?