A mai pedagógus tüntetésre nem magamért mentem ki, még csak nem is elsősorban a pedagógusokért, hanem, mert Apa vagyok. Igen, most nagy a-val.
Lassan ugyanis a körmünkre ég a probléma, az iskoláztatásé. Az ovi után ez a következő lépcső ugye, és ez szinte a legfontosabb, amiben jól kell döntenünk az elején a gyerekeink helyett. Ha mi most jól döntünk, akkor hamar megtanul ő jól dönteni és onnantól ez az egész rajta áll. Persze, hogy megtanuljon dönteni, ahhoz az kell, hogy olyanok tanítsák, akik dönthetnek. Ezért hiába esett, és tudtam, hogy be fog ázni a cipőm, mert nem csak a pedagógusok nincsenek megfizetve ebben az országban ugye, de elindultam nyugdíjas pedagógus Anyám és az ex-pedagógus legjobb cimborám oldalán, hogy én mint civil apuka támogassam az övéiket.
És el vagyok keseredve, szégyellem magam az Apukák nevében. Mert a pedagógusok, a közszféra kiállt ma magáért rendesen. Akkora tömeget vittek az utcára, amekkorát csak bírtak, de mi szülők, botrányosan kevesen voltunk. A színpadon elhangzott mindenkitől, hogy kiállnak egymásért. Hogy itt vannak. Hogy mi a baj. A fekete ruhás nővér elmondta azt is, hogy mi állunk mögöttük. De állunk-e elegen és eleget?
Amit ma láttam a Kossuth-téren az egy nagyszerű volt. Minden tiszteletem a pedagógusoké és az őket támogató szervezeteké, ha csak rajtuk múlik, akkor ezeknek a nagyszerű embereknek bizalommal helyezem a kezébe a gyerekeim nevelését.
De Ti, otthon a gyerekszobában gubbasztó senkiházi gyáva alakok! Ti, kapjátok össze magatokat azonnal és segítsétek ezeket az embereket, mert szükségük van ránk. És nélkülünk, szülők nélkül, ez nem megy.
Utolsó kommentek