Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Utolsó kommentek

Linkposzt: Milyen Magyarország? 


Azt írta a Sógornőm ma Londonból, hogy Magyarország a végtelen tagadás országa. Tagadjuk a hibáinkat, mi magyarok. Ezen azóta gondolkozom, hogy elolvastam, aztán újra és újra. És szerintem rohadtul nincs igaza.

Én úgy látom, hogy a magyarok inkább végtelenül türelmes, de gyorsan és drasztikusan cselekvő nép. Hosszú és lassú folyamat míg valamit megtanulunk, magunkénak érezzük. Kicsit elutasítóak vagyunk elsőre minden újdonsággal. (Egyik kedvenc példám a Combino. Össznépi utálat kísérte 10 éve a bevezetését, ma meg minden budapesti életének a része és nagy hőzöngés lenne, ha elvennék.) Szóval minden gyanús. Aztán lassan megszokjuk, megismerjük.
Van egy csomó hibája a magyar társadalomnak az biztos. Nem túlzottan befogadó vagy toleráns. Bár ez is sokat javult az elmúlt években és szerintem a következő generáció már nem lesz rosszabb, mint egy bármelyik kelet európai társadalom. Jah, hogy mi Nyugat akarunk lenni?!

Sosem leszünk. Sosem.
És ez nem baj.

Nyugat Európa egy helyen működik, Nyugat Európában. Ott sem vegytiszta, van Német, Francia, Benelux, Angol és még sok kisebb verzió is belőle. Ők sem egyformák, elég a Brexit körüli mizériára gondolni. És nem baj, hogy nem leszünk Nyugat soha, mert mi soha nem voltunk az. A kultúránk egyszerűen nem nyugati. Olyan West Balkan, ugye ami itt van. Ez adja a savát-borsát neki.

Persze, aki ebben nem szeret, nem tud, élni az választhat mást, mint tette a Sógornőm is. Szíve-joga és én őt teljesen megértem a döntéséért. Emellett én sosem tudnám ezt meglépni, soha.

Ráhúzni Orbánékat, a NER-t ámblokk Magyarországra, a magyar emberekre viszont – főleg – Londonból különösen… pikáns.

Vagyunk itt elég sokan, akik nem értünk egyet a dolgokkal. És nap, mint nap szívósan küzdünk, hogy máshogy legyen. Lehet, hogy egyik nap csak egy blogra futja, vagy egy mérges beszélgetésre a barátainkkal. Másik nap meg tüntetésre az esőben. De valamit csinálunk. Itthon, mert itt is kell valakinek maradni és megpróbálni küzdeni. Akár csak annyival, hogy elhatározod értelmesen nevelsz fel értelmes generációt, akik talán jobban döntenek majd.

De tenni ezért az országért csak itt lehet, Magyarországon. Máshol nem.

Az eredeti itt van: http://oriandras.hu/milyen-magyarorszag/

 

Tovább

Linkposzt: A szülők kapják össze magukat!

A mai pedagógus tüntetésre nem magamért mentem ki, még csak nem is elsősorban a pedagógusokért, hanem, mert Apa vagyok. Igen, most nagy a-val.

Lassan ugyanis a körmünkre ég a probléma, az iskoláztatásé. Az ovi után ez a következő lépcső ugye, és ez szinte a legfontosabb, amiben jól kell döntenünk az elején a gyerekeink helyett. Ha mi most jól döntünk, akkor hamar megtanul ő jól dönteni és onnantól ez az egész rajta áll. Persze, hogy megtanuljon dönteni, ahhoz az kell, hogy olyanok tanítsák, akik dönthetnek. Ezért hiába esett, és tudtam, hogy be fog ázni a cipőm, mert nem csak a pedagógusok nincsenek megfizetve ebben az országban ugye, de elindultam nyugdíjas pedagógus Anyám és az ex-pedagógus legjobb cimborám oldalán, hogy én mint civil apuka támogassam az övéiket.

politika vélemény pedagógus tüntetés szoldarítás

És el vagyok keseredve, szégyellem magam az Apukák nevében. Mert a pedagógusok, a közszféra kiállt ma magáért rendesen. Akkora tömeget vittek az utcára, amekkorát csak bírtak, de mi szülők, botrányosan kevesen voltunk. A színpadon elhangzott mindenkitől, hogy kiállnak egymásért. Hogy itt vannak. Hogy mi a baj. A fekete ruhás nővér elmondta azt is, hogy mi állunk mögöttük. De állunk-e elegen és eleget?

Amit ma láttam a Kossuth-téren az egy nagyszerű volt. Minden tiszteletem a pedagógusoké és az őket támogató szervezeteké, ha csak rajtuk múlik, akkor ezeknek a nagyszerű embereknek bizalommal helyezem a kezébe a gyerekeim nevelését.

De Ti, otthon a gyerekszobában gubbasztó senkiházi gyáva alakok! Ti, kapjátok össze magatokat azonnal és segítsétek ezeket az embereket, mert szükségük van ránk. És nélkülünk, szülők nélkül, ez nem megy.

(A bejegyzés eredetileg az oriandras.hu blogon jelent meg.)

Tovább

Eljutottunk arra a szintre, amikor bunkónak lenni nem ciki

Évek óta nem írtam blogot arról, hogy mit gondolok az emberek műveltségéről és ezzel kapcsolatban az oktatásról is. Nem tettem, mert minden alkalommal azon kaptam magam, hogy a környezetem félreérti amit mondok, jobb esetben szimplán fölényesnek tart, rosszabb pillanatokban magukra vették a szavaimat. Ma azonban olvastam egy hírt az Origon, Fekete György gondolatairól műveltség és közoktatás terén. Ez a cikk elérte, hogy feladom évtizedes önmérsékletemet.

A felvezető alapján azért sejthető, hogy nem túl sok pozitívumot fogok írni.

Ha dióhéjban akarnám summázni a véleményemet, akkor valahogy így hangzana: az alapvető probléma ott van, hogy eljutottunk arra a szintre, amikor bunkónak lenni nem ciki.

Életem egyik meghatározó élménye volt amikor a suliban az osztályelső srácnak (aki jó cimborám volt) felajánlottam egy megmaradt színházjegyet estére. Jóformán kiröhögött: minek menne ő színházba. És itt van a kutya eltemetve, a srác nem sok inspirációt kapott és pechére úgy ment végig a közoktatáson (kitűnő eredménnyel), hogy nem olvasott (szép)irodalmat, nem járt színházba, a mozi pedig az akciófilmek és idétlen vígjátékok szintjén merült ki.

De irodalomból jeles volt. Ez nonszensz.

A félműveltség halmozódása szerintem egyrészt az iskolarendszer hibája. Nincs meg az a kellő rugalmasság, amivel az oktatásügy ki tudná válogatni a szükséges és átadandó tudást. Ha tudtál biflázni, akkor nyert ügyed volt. Visszautalnék az osztálytársam sztorijára. A mi tanításunkban legalább volt valami egységes vezérelv, de a rendszerváltás óta nincs keretrendszer sem, igen a NAT hiányáról beszélek, és ez már 25 elbaltázott évet jelent. Ez alatt a rengeteg idő alatt 2-4 évente új koncepciókat dolgoztak ki és kezdtek el megvalósítani. És egyet sem fejeztek be. Több olyan volt köztük, amivel még így jártunk jobban.

A félműveltség másrészről a szülők felelőssége.

A gyerekeink érdeklődését a művészet és a kultúra iránt közösen kell, kéne, felkeltenie a szülőknek és az iskolának. Ha valamelyik láb hiányzik, az már egy csapás, de a másikra még lehet támaszkodni. Ahogy én elnézem az embereket, akikkel a munkámban nap, mint nap találkozom nem csak a közoktatás hiányzik. Tisztelet az egyre szűkülő kivételnek, de milyen példát mutatunk a gyerekeinknek? 

  • Hány könyvet olvas el egy átlagember egy évben?
  • És ha, akkor milyet?
  • Milyen szórakozást, milyen kulturális mintákat látnak a gyerekek?

Igen, a félműveltség még a jobbik eset.

És nálad milyen a könyvespolc? fotó: www.chakracommunity.com
És nálad milyen a könyvespolc?
fotó: www.chakracommunity.com

Lehetne vajon tenni a helyzet javításáért?
Néha attól tartok, hogy egy olyan spirálba kerültünk, ami egyre mélyebbre visz, az egyre érdektelenebb, művészetre és műveltségre egyre kevésbé fogékony tömeg és a korrekcióra képtelen, impotens társadalom örvényébe.

Vagy az is lehet, hogy szimplán pesszimista vagyok és mindig volt egy csomó hülye meg egy szűkebb értelmiségi réteg. Te mit gondolsz?

Tovább

Mit csinált Orbán Viktor kedden este Németországban?

Fotó: blikk.hu
fotó: blikk.hu

A Bild szerint Orbán Viktor már kedd este Németországba érkezett, hogy egy bambergi luxushotelben a korábbi bajor miniszterelnökkel Edmund Stoiberrel tárgyaljon. A lap szerint a találkozó miatt Stoiber még a Bayern-Wolfsburg meccsről is lemondott( Nem mintha Orbán Viktor arról lenne híres, hogy nem lehet vele meccset nézni).

A két politikus másfél órán keresztül beszélt a menekülttáborokban uralkodó helyzetről és a szerb-magyar határra felépített kerítésről. Stoiber a lapnak azt mondta, hogy Orbánt meglepte az a sok bírálat, amit Németországból kapott. Orbán meg kérdezte tőle, hogy a Calais-nál felépített kerítés miatt vajon miért nem háborgott senki.

A magyar miniszterelnök szerdán a jelenlegi bajor miniszterelnökkel Horst Seehoferrel találkozik majd, hogy részt vegyen a tartományt kormányzó CSU frakcióülésén. - írja a 444.hu

Hát én mindig hülye voltam a focihoz (leszámítva azt az ökörködést amit teniszlabdával az iskolaudvaron műveltünk nagyszünetben és ének órán), de 90 perc az pont egy focimeccs, nem?

Ez alapján az is lehet, hogy Orbán és Stoiber két kirgli sör mellett megnézték azt a rohadt meccset.

Mi meg itt mindenféle titkos találkozókat gondolunk bele mindenbe!

Tovább

A népvándorlásba újra belebukott Európa

Augusztus 20.-án a hosszú hétvégét kihasználandó, a szüleim azt javasolták, hogy menjünk el családilag valahová kirándulni. Szlovákiát néztük ki úticélnak, Apu helyből tudott is egy jó helyet, ami nincs túl messze, a gyerekek is élvezni fogják, van tó, lehet fürödni. Remek.

Éppen szépen beleéltük magunkat, mikor rájöttem, hogy a két gyerek közül egyiknek sincsen útlevele, vagy személyi igazolványa. Valamelyikre pedig szükség van ahhoz, hogy átmenjünk egy másik országba. Irány az Okmányiroda, hamar kiderült, hogy a legkorábbi időpont augusztus 25., pont azután, hogy hazaértünk volna. (Lett volna egy olyan opció is, hogy odamegyünk reggel nyitásra a gyerkőcökkel, húzunk sorszámot és várunk míg sorra kerülünk. Ez azonban egy 3 és 1,5 éves gyerekkel nem csak a mi türelmünket, hanem az összes várakozóét is próbára tette volna. Úgy éreztük egy szlovák hétvége nem éri meg a dolgot.) Így aztán a külföldi mini-vakációból nagyon kellemes családi kirándulás kerekedett, voltunk Győrben, elmentünk az Állatkertbe egyik nap. Jó volt, nem bántuk meg.

A fenti történettel nem véletlenül fárasztottalak. Egy teljesen átlagos, mindennapi eset, ahol teljesen hétköznapi arcok tiszteletben tartják, hogy az országok közti közlekedésnek szabályai vannak. Ha nincs papírod, akkor hiába nem kérik el az autópályán, de nem mehetsz máshova. Ez az alap. Vannak olyan esetek, mint a menekülteké, akik nem egy vidám és gondtalan vakációzás miatt akarnak átjutni a határokon, hanem mert eltűnt az országuk, az egzisztenciájuk, az életük. Sokan vannak és nagyon szeretnének biztonságba és relatív jólétbe jutni. Ez érthető. Azt viszont nekik is meg kéne érteniük, hogy a formaságokra szükség van. Nekik is és nekünk is.

Fotó: euobserver.com
Fotó: euobserver.com

Nekik azért mert a papírjaik nélkül soha a büdös életben nem fognak boldogulni egy olyan rendszerben, mint Európa. Semmi segély, letelepedés, semmi. Ha nem a karitatív szervezetekből akarnak élni (amit nem hiszek), akkor kénytelenek lesznek valahol bekapcsolódni a bürokratikus papírgyártásba. Ha nem tetszik egy útjuk marad, ami a feketézés és az alvilág felé vezet, de a hírekből úgy tűnt, hogy egy középosztály vándorol éppen kontinensről kontinensre, nem valószínű, hogy itt más életszínvonalat és környezetet szeretnének, mint otthon.

(Persze pont azért, mert nem regisztráljuk őket igazából fogalmunk sincs, hogy ki tart erre és ki van már itt. Ijesztő.)

Nekünk is égető szükségünk lenne arra, hogy ezek az emberek regisztrálva legyenek. Nem nyomkövetőre gondolok természetesen. Tudnunk kell, magyarként, EU állampolgárként, hogy hányan jönnek segítséget kérni, hogy ők mihez értenek, mivel tudnak segíteni itt, hogy fognak beilleszkedni. De mindezeknél sokkal fontosabb, hogy tudjuk: hol vannak.

Mert jelen pillanatban az egész menekült-válság legfélelmetesebb része a buszoztatás, a tagállamok egymás közti felelősség dobálása. Fogalmunk nincs igazából, hogy ez a rengeteg ember hol van az Unió területén belül és mit csinál. Egyáltalán még itt vannak? Magunktól mi, az országaink pedig az állampolgáraiktól megkövetelik, hogy ezekről a dolgokról információt szolgáltassunk.

  • Hol lakunk.
  • Mit dolgozunk.
  • Kivel élünk.
  • Mit veszünk.
  • Miből élünk.
  • Merre járunk. (Ez utóbbi mondjuk elég laza érdeklődés már.)

És ezekben a dolgokban azt kell mondani, hogy megbukott az EU. Kollektíven. Megbuktak a közös határt felügyelő országok, köztük mi is. De megbuktak a belső régiók is, akik ugyanúgy tudták, hogy mi várható, de még egy plakátkampányra se futotta nekik. Lehet szidni a Fideszt, akár magát Orbán Viktort is (én magam is megtettem), de ebben a sztoriban nekik sok igazságuk van és volt. Hogy más hogyan oldotta volna meg a helyzetet, ha pozícióban van hozzá egyrészt nem igen tudjuk, mert nem szólt róla a fáma, másrészt meg feltételezésekkel reálpolitikában nincs nagyon értelme foglalkozni.

Azzal, hogy az elején erre nem készültünk fel, nekünk európaiaknak sikerült a legrosszabb helyzetbe navigálni magunkat. Lejátszódott az, ami már nagyon sokszor ezen a kontinensen: egy népvándorlás elsöpört mindent.

Tovább